44 Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, ha megtalál, elás, és örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.Mt 13,44
A példázatbeli ember szántogatott, s az ekéje beleakadt valamibe. Kiderült, hogy valamikor kincseket ástak el oda. Elmegy tehát, örömében eladja mindenét, és megveszi azt a földet.
De amíg ő ezzel foglalkozott, mások haladtak a szántással, ő lemaradt mögöttük. És ha mindenét eladta, nem maradt neki más, csak ez a kincs. Igen, de ez többet ért mindennél, a közben elvégzett munkánál is, és minden addigi vagyonánál. Látszólag beszűkült az élete, valójában azonban elmélyült, gazdagabb lett.
Az egyik faluban az ásott kutakban nem jó víz volt, nyáron pedig olykor ki is száradtak ezek. A főtéren fúrtak egy kutat, s utána az látta el az egész falut bőséges, jó minőségű vízzel. Kisebb átmérőjű csövön jött a víz, mint egy szokásos kút átmérője, de mélyebbről, több és jobb vizet kaptak.
Van ilyen a lelki életben is. A lehetőségek nagy kínálata és az emberi mohóság miatt nagyon felszínessé, sekélyessé válik sok ember élete. De ha valaki felismeri az Isten által kínált kincsek értékét, örömében (és nem kényszerből, rábeszélésre) szívesen lemond sok mindenről, hogy ez a lelki gazdagság az övé legyen, és másokat is tudjon vele gazdagítani.
Ha csak beszűkül valaki, szegényebb lesz. De ha azért mond le valamiről, hogy elmélyüljön, és igazi kincshez jusson, gazdagabb lesz az élete.
Aki minden lehetőséggel élni akar, az sokszor elfelejt közben élni. Jézus szerint „kevésre van szükség, valójában csak egyre” (Lk 10,42), s ő olyan ajándékot kínál, amelyet „nem vehetnek el tőlünk”, ami lelkileg gazdaggá tesz itt, és érték marad a halálunk után is. Ez pedig ő maga. Akinek az életében ő lesz az első helyen, az minden egyébbel is helyesen tud élni.
“Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”
A biblia Isten szava. Jézusról pedig tudjuk, hogy Ő a testé lett ige. Olyan jó lenne, ha ma hagynánk, hogy az Isten igéje elérjen a szívünkig. Ha elhinnénk, hogy az Ő szava igaz, és személyesen nekünk is tud szólni. Isten a Szentíráson keresztül akar ma beszélni velünk. Nemsokára itt a reformáció emlékünnepe. Tulajdonképpen Luther ezt a csodálatos igazságot ismerte fel.
Sola Scriptura -Egyedül a Szentírás
Sola Fide- Egyedül a hit által
Sola Gratia- Egyedül kegyelemből
Sola Christus- Egyedül Krisztus
Soli Deo Gloria- Egyedül Istené a dicsőség
Ha ettől eltérünk, megtagadjuk azt a csodálatos ajándékot, amit Isten a reformációban adott nekünk. Olyan jó lenne, ha engednénk végre a Szentírásnak. Ha őszintén figyelnénk rá és kérnénk az Urat, had halljuk meg a hangját. Hiszen Isten ma is az Igéjén keresztül akar beszélni velünk.
Ez az evangélium, a Bibliának egy csodálatos gyöngyszeme. A Lélek valami különös ihletettséggel, Isten szemszögéből írja le az evangéliumot.Az evangélium megírásának célját a mai textusunkban találjuk meg:
“hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”
Amikor ehhez a szakaszhoz érkezünk, Jézus már túl van a kereszthalálán és feltámadásán is. Ez az ige, a híres tamási történet lezárás is egyben. Ez a két ige, tulajdonképpen összefoglalja János evangéliumának célját. Az a cél, hogy te hitre juss. Isten mindent megmozgat érted, hogy végre higgy! És nem csak azt akarja, hogy higgy úgy általában valamiben.
Ma olyan sokan vannak azon a véleményen, hogy én a magam módján hiszek. Nem az a fontos, hogy kiben, meg miben higgyünk, csak az hogy higgyünk. Ez a gondolat viszont sajnos nem igaz, ez nem Isten akarata. Ezt a hazugságot a Sátán adja a szívünkbe, és a gondolatainkba. Ugyanis Istennek konkrét elvárása van arra nézve is, hogy miben higgy. Még az sem elég, ha csupán Benne hiszel. Ez tulajdonképpen az alap kéne, hogy legyen minden ember életében, de ez önmagéban még kevés. Az Isteni cél az,: „hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”
Nézzük meg most ezt a három pontot.
Jézus a Krisztus
Isten Fia
És a benne való hit által, életed lehet Jézus nevében.
Jézus a Krisztus. A Krisztus szó egy az egyben a héber messiás szó görög megfelelője. Tehát azt jelenti, hogy Jézus a messiás, a felkent, Dávid fia, a megváltó. Ez akkoriban egyértelmű volt egy zsidó ember számára, hogy mit takar. A messiás az a király aki megszabadítja Isten népét. Akkor ezt egy kicsit félreértették és azt gondolták, hogy ez egy politikai szabadítás lesz a római birodalomból. Isten pedig sokkal többet adott a messiásban.
Hiszen ő az egész emberiséget a bűneiből szabadította meg. Az egész evangéliumnak, és az egész bibliának is az a célja, hogy eljuss erre a hitre, hogy Jézus a megváltó. Az a szabadító, aki bűntelen életét odaadta az ítéletre érted. Hogy megváltson téged a bűneidből. Hiszed-e azt, hogy Jézus a te, megváltód, szabadítód?
A második kijelentés amire el akar juttatni minket az evangélium, Jézus az Isten Fia. Hiszen e nélkül, ha ez a hit nincs meg, akkor az egész nem ér semmit. Ha azt gondoljuk Jézusról, hogy egy nagyszerű ember volt,- amit sok hamis tanító is mond-, akkor nem ér semmit számunkra az, hogy Jézus a Krisztus. Hiszen ha Jézus csak ember volt, akkor neki a saját bűneiért kellett volna meghalnia. Akkor nem tudna minket megváltani. Pontosan ez a lényeg, hogy Jézus Isten Fia. Ő nem bűnben született, hanem a Szent Lélek által. Ő nem egy zabi gyerek, akinek a zsidó kortársai be akarták állítani. (Néhányan ma is ezt vallják.) Nem, ha ez lenne az igazság akkor nekünk semmi reményünk nincs. De pont ezért íratott le ez az evangélium is, hogy higgyük Jézus az Isten fia. Hét olyan jel van ebben a könyvben, ami megmutatja azt, hogy Jézus az Isten fia. Ez a kijelentés egyébként, egy zsidó ember gondolkodásában istenkáromlásnak számít. Pont ezért van szükség arra, hogy az Írás, hitet ébresszen és meggyőzön minket. Had kérdezzem meg te hiszed, hogy Jézus Isten Fia?
Végül nézzük meg mi fakad ebből. Ha hiszed, hogy Jézus a szabadító, megváltó, Király, ha hiszed, hogy Ő Isten Fia, akkor a benne való hitből életed támad. Milyen csodálatos dolog ez. Nem csupán egy elméleti ismereted, vagy hited lesz. Nem. Hanem ha ezt hiszed, akkor új életed lesz. Igazából itt nem is használja az Ige az új szót, mert a Krisztus nélküli élet, nem is élet. Lehet, hogy biológiailag úgy látszik az, de a megváltó nélkül, a kárhozatba tart az életed.
Egyedül, Jézus Krisztusba, mint Isten fiába vetett hit ad neked igazi életet. És itt a dzóé szó van az eredeti görögben. Ami nem a biosz, azaz biológiai létezés, hanem az örök életet jelenti.Isten örök életet ad neked Jézus Krisztusban. Ő megváltott téged a bűneidből. A kérdés, hogy mit kezdesz ezzel az örömhírrel, az evangéliummal.
Az ige ezt mondja: Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.
Ha még nem hiszed mindezt, Isten tud neked hitet is adni. Kérheted tőle. Ha már ott van a vágy a szívedben, ő nem fog cserben hagyni téged. Tulajdonképpen mi is a hit Igazából? A hit bizalom. Isten igéjébe, Isten szavába, a Szent Írásba való bizalom, hogy elhiszed, amit Isten mond az igaz. Ezt tudja megadni ő a Szent Lélek által. Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy az evangélium érjen célba az életünkbe, és tudjunk hit által élni először a kegyelemmel, utána pedig napról napra a kegyelemből.
2022. szeptember 28-án a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégium (PROFESZ) Közéleti Estjének vendégei voltunk.
A „Nektek szól az ígért: PROMISSZ – A Protestáns Missziói Egyesület” című bemutatkozó előadásunk elején Kiss Máté, vallási egyesületünk alelnöke, a Komáromi Evangélikus Egyházközség lelkésze tartott áhítatot a bölcs és bolond házépítőről szóló példázat alapján.
Kiss Máté
„Belegondoltunk már abba, hogy ha megkérdezné valaki, hogy milyen házat szeretnénk, akkor mit válaszolnánk?” – tette fel a kérdést az áhítat elején az igehirdető. Valószínűleg sokan beszélnének arról, hogy milyen stílusú lenne a ház, mennyire lenne praktikus vagy szép, milyen helyiségek lennének benne, ugyanakkor alig említené meg valaki az alapot. Miközben az előzőekben felsoroltak mindegyike, a ház léte az alapozáson múlik. Ha nem megfelelő az alap, akkor a ház is összeomlik, ahogyan az a példázat bolond homokra építkezőjének házával történt. Jézus Krisztus ezzel a példázattal azt szeretné elmondani a korabeli és mai hallgatóinak, hogy higgyük el, tanuljuk meg és alkalmazzuk mindazt az életünkben, az Istennel való kapcsolatunkban, amit a hegyi beszédben (a Máté evangéliuma szerint a példázat a hegyi beszéd után hangzik el) elmondott. Azaz ne elégedjünk meg azzal, hogy olyan gyorsan felépítjük a nekünk tetsző életünket, mint a bolond ember a házát, miközben az életünk Istentől elszakadt és bűnös állapotban lévő alapja olyan ingatag alap, mint a homok, hanem legyünk olyan bölcs házépítők az életünkben, akik fáradtságot nem kímélve megkeresik a megváltással megvetett alapot, azt a sziklát, aki maga Jézus Krisztus, akire felépíthetjük az örökkévaló házunkat. Ugyanis Jézus Krisztus a példázattal arra is figyelmeztet, hogy aki már hallotta a tanítását és nem követi azt, az nem kereshet majd kifogást az utolsó ítéletkor, hogy nem ezen az egyetlen maradandó módon építkezett.
A példázat ma még figyelmeztetés és nem ítélet. Ma még megtérésre hívó szó, örömhír és nem lesújtó üzenet. Ma még a megmaradás lehetősége és ígérete, ami minden embernek szól, és nem tényközlés. Vizsgáld felül, ahogyan eddig építkeztél és kezdd Jézus Krisztusra építeni életedet, ha eddig nem ő volt az életed alapja!
A PROMISSZ létrejöttének a fő célja az áhítat záró gondolatához szorosan kapcsolódik, ugyanis a vallási egyesületünk célja, hogy a házépítés példázatában is felsejlő evangéliumot, minél többeknek elmondjuk, ahogyan arról Kiss Máté az áhítatot követő előadásában beszélt. Kifejtette, hogy a világ egyre nagyobb teret ad arra, hogy valaki homokra építsen (pl.: kereszténységbe is beszüremkedő idegen vallások, a kereszténységet ellenségnek tekintő ideológiák, de a kereszténységet politikai frázisokká egyszerűsítő álkereszténység is), és egyre inkább el szeretné hallgattatni Jézus Krisztust. Kiss Máté emlékeztetett arra, hogy a Sátán célja már a bukásától kezdve az, hogy Isten rendjét rombolja az emberek életében (ahogyan elkezdte azt a bűnbeesésnél), így különösen az útjukat kereső, ezért a leginkább sebezhetőbb korosztály, a fiatalság körében is. Kiss Máté az előadása végén azt kívánta a szakkollégistáknak, hogy a protestáns háttérből érkező hallgatóként vegyék komolyan, Isten ígéreteit, Jézus Krisztus tanítását és legyenek bölcs házépítők, akik a bűnt nem erkölcsi kategóriaként relativizálják, hanem az alapot érintő kérdésként, létkérdésként tekintenek rá és keresik helyette a megfelelő alapot.
Körmendi Tamás
A Közéleti Est további részében Körmendi Tamás, a vallási egyesület tagjának előadásából a szakkollégisták megismerhették a PROMISSZ jogállását és szervezetét, valamint a tervezett szolgálatainkat is, amelyek keretében az evangéliumot szeretnénk minél többeknek elmondani, hogy minél több megtérhessenek bűneikből és Jézus Krisztusra építhessék életüket, minél többen megújulhassanak hitükben. Az előadásában kitért arra, hogy a PROMISSZ nem a gyülekezetekből, felekezetekből szeretne kiragadni tagokat, hanem elsősorban az evangéliummal még meg nem szólítottakat szeretné elérni, másodsorban pedig azokat, akik már hallották Isten hívását, de még nem döntöttek, esetleg el is kezdték Jézus Krisztusra építeni az életüket, de megrekedtek. Azaz a PROMISSZ egyfajta hidat szeretne építeni az előbb említett csoportok és az olyan gyülekezetek között, amelyek hozzánk hasonlóan Jézus Krisztusra alapítják a létüket és a reformátori örökség alapján értelmezik a Szentírást.
Pirityi Judit
A Közéleti Estet Pirityi Judit, a vallási egyesület tagjának bizonyságtétele zárta. Pirityi Judit arról tett vallást, hogy már gyermekként megérthette: a félelmektől csak Jézus Krisztus szabadíthat meg. Hálás azért, hogy Jézus Krisztus nemcsak azt értette meg vele, hogy hibás alapokon áll az élete, hanem egy baptista missziós csoporton és a nővérén keresztül megtérésre is hívta őt, ami akkor meg is történt az életében új, szilárd alapra helyezve őt.
Örömmel osztjuk meg a hírt mindenkivel, hogy 2022 nyarán elindult a Protestáns Missziói Egyesület, a Promissz. Reméljük Isten gazdag áldása lesz szolgálatunkon, sokak örömére.