Országos ifjúsági hétvége lesz Inárcson 2025.05.23-05.25 között

Kedves fiatalok és szolgatársak!

Szeretettel hívunk minden fiatalt (kis ifiseknek külön csoporttal) az Inárcsi csendes-hétvégénkre! Folytatjuk Lukács evangéliumának tanulmányozását! Témánk a hatalom lesz, nagyon izgalmas, minden napunkra aktuális téma. 

Várunk téged, és ha tudsz olyan fiatalról akit elhívnál magaddal bátorítunk, hogy gyertek el együtt.

Részvételi díj  teljes ellátással várhatóan 22.000ft/fő/hétvége!

Jelentkezni az alábbbi linken lehet. 

Jelentkezés itt

Szeretettel

Promissz szolgálók

PROMISSZ Csendesnap volt Komáromban: A megbocsátás és bocsánat üzenete szólt hozzánk

Február első szombatján 2025.02.01-én, tartalmas és lélekemelő csendesnapra került sor Komáromban, ahol fiatalok és idősebbek egyaránt szép számban gyűltek össze, hogy közösen elmélyüljenek a megbocsátás és bocsánat bibliai üzenetében. Az esemény során két igehirdető, Kiss Tamás baptista teológus és dr. Ormoshegyi Zoltán református lelkipásztor hirdette Isten igéjét.

Kiss Tamás a Máté evangéliuma 18,21-35 versei alapján szólt a jelenlévőkhöz, ahol Jézus példázata a gonosz szolgáról, rámutatott arra, hogy Isten irgalmát elfogadva nekünk is készen kell állnunk másoknak megbocsátani.

Ormoshegyi Zoltán, a Miatyánk egyik kulcsmondatára, a Máté 6,12-re helyezte a hangsúlyt: „És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Az igehirdetések nyomán mély beszélgetések alakultak ki, amelyek segítettek a résztvevőknek személyes életükben is átgondolni a megbocsátás gyakorlati jelentőségét.

A szervezők külön programot biztosítottak a gyermekek számára, akik játékos és interaktív módon dolgozták fel a biblia témákat. Ez lehetőséget adott a fiataloknak is, hogy életkorukhoz illő módon foglalkozzanak a tanítással.

A nap végén a résztvevők hálás szívvel távoztak, gazdagodva az igehirdetések és a közösség építő erejével. A csendesnap mindenki számára áldásos alkalom volt, amely megerősítette a jelenlévőket abban, hogy a megbocsátás nem csupán egy elméleti tanítás, hanem a keresztény élet egyik alapvető gyakorlata.

Országos ifjúsági hétvége lesz Inárcson 2024.09.13-09.15 között

Kedves fiatalok és szolgatársak!

Szeretettel hívunk minden fiatalt (kis ifiseknek külön csoporttal) az Inárcsi csendes-hétvégénkre! Folytatjuk Lukács evangéliumának tanulmányozását! Témánk a hatalom lesz, nagyon izgalmas, minden napunkra aktuális téma. 

Várunk téged, és ha tudsz olyan fiatalról akit elhívnál magaddal bátorítunk, hogy gyertek el együtt.

Részvételi díj  teljes ellátással várhatóan 18.000ft/fő/hétvége! Jelentkezni az alábbbi linken lehet. 

>> Jelentkezem a hétvégére <<

Szeretettel

Promissz szolgálók

Ifjúsági Hétvége volt Inárcson május 3-5.

A hétvégére a tíz év alatti korosztálytól a 35 évesekig érkeztek a gyerekek, serdülők, fiatalok, hogy a DICSŐSÉG témakörét járjuk körbe, a Lukács evangéliuma 9. fejezete 27-43 versei alapján.

Pénteken Dr. Ormóshegyi Zoltán lelkipásztor szolgált közöttünk: „Meglátni Isten országát” Lukács 9, 27-31. A dicsőség kizárólag a mindenható és kegyelmes Istené, Aki teremtette és fenntartja a világot. Igéjében kijelenti: „Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom” (Ézsaiás 42,8). Mi emberek számtalanszor próbáljuk meglopni Isten dicsőségét, megpróbálunk mindenféle dicsőségben tetszelegni, sőt a kísértő is erre biztat bennünket, de nem számolunk azzal, hogy ha elvesszük Istentől a dicsőséget, akkor agyonnyom a súlya, mivel nem erre lettünk teremtve. Milyen szépen hangzik a mennyei kórus a betlehemi pusztában az első karácsonyi éjszakán: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lukács 2, 14) Meglátni Isten országát azt jelenti, hogy megláthatjuk a feltámadt Krisztust. Valóságos hegyi élmény Inárcson! Isten országa az a hely, ahol Jézus uralkodik, ahol nem színből imádjuk az Istent, hanem lélekben és igazságban, ahol Krisztus arcúvá leszünk, ahol változás történik a lelkekben, a hely, ahonnan elindulhatunk, hogy betöltsük valódi feladatunkat a földi életben: Isten dicsőségére élni.

Szombaton Kiss Máté lelkipásztor két alkalommal hirdette az élő Igét. Lukács 9, 32-36: „Meglátni Krisztus dicsőségét”. Maga Jézus Krisztus az Isten dicsősége. Isten valódi dicsősége a kereszten mutatkozott meg, és a feltámadásban. Az Úr Jézus megdicsőülése a hegyen, amit Lukács szemléletesen leír, mindennek az előzetese, valamint a második eljövetelének az előzetese, amikor teljes mennyei dicsőségében fog megjelenni a világtörténelem lezárásakor. Mit tettek a tanítványok, akik szemtanúi voltak az Úr Jézus elváltozásának? Elaludtak – minket is elnyomhat az álom, eluralkodhat rajtunk az érdektelenség, és nem vesszük észre Isten dicsőségének a ragyogását az életünkben. Később felébredtek, és Péter így szólt: „Mester, olyan jó nekünk itt lenni. Készítsünk három sátrat…” – ha mégis ráébredünk, talán éppen egy csendes hétvégén, Isten minket körülvevő dicsőségére, talán szeretnénk állandóvá tenni az életünkben, de a saját akaratunk szerint, mintegy diktálva, hogy mi ezt hogyan kérjük, hogyan képzeljük el. Milyen jó, amikor már nem mi akarunk diktálni, hanem engedelmesen alá tudjuk vetni az akaratunkat Istennek. Örüljünk, amikor különösen közelről gyönyörködhetünk Isten dicsőségében, de tudjuk, hogy egyelőre nem ez a végcél, hanem ezáltal felüdülhetünk, hogy legyen erőnk folytatni földi életutunkat, amelyen a szenvedést is el kell viselnünk.

Lukács 9, 37 – 42: „Meglátni saját hitetlenségünket” Hirtelen változik a történet színtere, az Úr Jézus és tanítványai lejöttek a hegyről, hátrahagyták a helyet, ahol megtapasztalták Isten dicsőségét, és eléjük terült a földi bukott világ teljes kudarca, a tanítványoké is. A hitetlenség világának a sivársága. Mi mindent jelent a hit? A hívő ember elhiszi mindazt, amit Isten mond, mert Ő mondta (szép példákat látunk erre a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében). A hit cselekedetekben nyilvánul meg (Jakab levele). Legfőképpen elhiszem, hogy bűnös vagyok, kárhozatot érdemelnék, hogy Isten végre is hajthatná ezt rajtam, de hiszem, hogy az Úr Jézus már megmentett és „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Galata 2, 20). Ezen a ponton szembesülünk a Lukács evangéliumában a gonosz hatalmával, aki fizikailag bántja a fiút és lelkileg kínozza az apját, a tanítványok tehetetlenek a kishitűségük miatt. Itt kiált fel az édesapa könnyhullatással: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” (Máté 9, 24). Merjünk így kiáltani, teljes őszinteséggel. Eddig is gondoskodott rólunk, most is fog.

Kiss Péter szolgálata: „Meglátni Isten nagyságát” Lukács 9, 42-43 alapján: Isten igazi ismerete csak Jézus Krisztusban lehetséges, Általa tapasztalhatjuk meg Isten irántunk való végtelen szeretetét és kegyelmét. Mi történik, ha valaki Krisztushoz közeledik? Ennek mindig van előzménye, amit Isten kezd el az életünkben, mivel az ember képtelen egyedül meglátni a saját bűnét. Jézus Krisztus mondja: „És Én, ha felemeltetem e földről, mindeneket Magamhoz vonzok.” (János 12, 32). A sátán megpróbálja gátolni Krisztus munkáját akár a bűneink által, akár egyéb megkötözöttségek által, pl. okkultizmus, öldöklésben, erőszakban való gyönyörködés stb. Krisztus viszont az erősebb fegyveres, Aki meg tud, és meg is akar szabadítani! Krisztus ráparancsolt az ördögre, és a parancsa olyan erős volt, hogy a teljes családot helyreállította, az apát és a fiút is egyszerre meggyógyította. Az emberek álmélkodtak, de a szabadítást csak a fiú és az apja élte át. Így menjünk Krisztus elé, és így vigyünk másokat is!

Hálát adunk Istennek a csendes hétvégéért, az igei és zenei szolgálatokért, a kiscsoportos beszélgetésekért, a sok játékért, a focibajnokságért, a tollasozásokért, a testvérekkel való együttlétért, a finom ételekért!

Igehirdetések:

Fényképek itt:

Országos ifjúsági hétvége lesz Inárcson 2024.05.03-05.05 között

Szeretettel hívunk minden fiatalt (kis ifiseknek külön csoporttal) az Inárcsi csendes-hétvégénkre! Izgalamas témát folytatunk Lukács evangéliumából!

Részvételi díj  teljes ellátással 18.000ft/fő/hétvége!

Jelentkezni itt lehet: https://forms.gle/1wyMQwuqHzRsrmca8”

xr:d:DAFviKsu6ok:6,j:1782724274706636025,t:24041308

Hát ti kinek mondtok engem? Promissz Ifjúsági csendesnap lesz Komáromban, 2024.02.17.-ikén.(szerkesztve)

Módosítás :
Az eredetileg 2024.01.20.-ikára tervezett csendesnapunkat el kell halasztanunk!

AZ ÚJ IDŐPONT: 2024.02.17 10.00-15.00.

Kedves Ifisek!

Szeretettel várunk titeket Komáromba, ifjúsági csendesnapra, 2024.02.17.-ikén szombaton 10 órától 15 óráig. Ha tehetitek regisztráljatok, de ha valaki nem tudna valmiért regisztrálni, őt is szeretettel várjuk!

Erre az új időpontra is lehet már jelentkezni a korábbi linken is, aki pedig jelentkezett a mostanira, ha nem mondja vissza, akkor az új időpontra is szeretettel várjuk.

Részletek: Komáromi ifjúsági csendesnap 2024.02.17. 10 órától 15 óráig a Komáromi Evangélikus Imaházban: 2900 Komárom Mártírok útja 10.Batyus étkezés lesz, mindenki maga oldja meg az ebédet. Várunk szeretettel mindenkit, jelenetkezni itt tudsz az alkalomra:Jelentkezési link:  https://forms.gle/54KCkVggUgg4b7qK9

Üdv Kiss Máté, promissz szolgáló

Ige-idők néven, új sorozat indul a youtube csatornánkon. Első igehirdetés sorozatban, Rejtő Mária szolgálatait tesszük közzé.

Ma 16 órától elindítjuk az Ige-Idők sorozatunkat, aminek első, 45 részes sorozata, Rejtő Mária igeszolgálatait tartalmazza. Olyan archív igehirdetéseket közlünk, amik most először lesznek elérhetőek digitális formában.Bízunk benne, hogy Isten gazdag áldása lesz ezknek a szolgálatoknak a hallgatásán.

Promissz ifjúsági hétvége volt Inárcson

Hatalmas örömmel és hálaadással számolunk be az első fizikai csendeshétvégéről, melyről, ha csak nagyon rövid összefoglalót kellene írni „csak” ez lenne: ott volt Isten köztünk! Kell-e ennél több? Van-e szükség ennél többre, mint hogy Isten megáld az Ő drága jelenlétével, Igéjét megeleveníti előttünk, bennünk? Úgy gondolom minden résztvevő azt mondaná, hogy nincs! Nincs ennél nagyobb ajándék, mint amikor azt tapasztaljuk, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek Jézus nevében, Ő ott van. Vagy amikor a testvérek egyetértésben vannak, oda áldást küld az Úr.  

Ezt élhettük át május 5-7 között, Inárcson, az Országos ifjúsági hétvégén, ahová a 12-35 év közötti fiatalokat hívtuk és vártuk. Sok imádság, az Úr előtt való tusakodás előzte meg e hétvége létrejöttét, a szervezést, – és hálásan köszönjük mindazon testvérek buzgó könyörgését, akik szívügyüknek érezték, hogy ha fizikailag nem is tudtak ott lenni, de imádságban az Úr előtt voltak a hétvége áldásait kérve minden szolgálóra, minden résztvevőre.                                   Hálát adunk Istennek, hogy ránk árasztotta kegyelmét és sokféle áldásban részesülhettünk! Legyen áldott az Úr mindenért!

Hálát adunk elsősorban azért, hogy Isten ott várt bennünket, Ő volt az, Aki elsőként érkezett meg! Hálát adunk minden résztvevőért! Hálát adunk minden szolgálóért: kezdve azon testvérektől, akik a takarításban segítettek, akik mindig tisztasággal vártak, akik a konyhán szorgoskodtak, akik Isten élő Igéjét szólták, akik a csodálatos éneklés levezénylésében segítettek, aki a technikát kezelte és a kivetítést biztosította, akik csoportvezetők voltak, aki a fotózást, videózást vállalta, aki a regisztrációnál és egyéb szükséges „földi” dolgoknál segédkezett, és hála minden csendben imádkozó lélekért! Hála mindenkiért, akik még sok-sok láthatatlan munkát végeztek azért, hogy a hétvége gördülékenyen és szépen történhessen. Hálát adunk még a szép időért, valamint azért is, hogy senkivel semmi komoly baj, sérülés, egyéb nem történt és mindenki épségben hazaérkezhetett. De nem utolsó sorban adunk hálát azon nőtestvéreinkért is, akiknek a férjeik szolgáltak a hétvégén, így ők a család otthon maradt tagjaival tartották a frontot, helytállva apa helyett is…

Most pedig nézzük egy kicsit részletesebben, hogy mi minden is történt a csendeshétvégén?

A csendeshétvége témája ez volt: Látod Őt?

Pénteken 17 órától folyamatosan érkeztek a résztvevők, regisztráció után mindenki elfoglalta a szobát, felmérte a terepet, ismerkedett…19 óráig, amíg csengőszóra (megérezve a finom spagetti illatát) mindenki szépen „becsordogált” az étkezőbe.

A napi program így nézett ki, csakhogy legyen egy kis betekintés azok számára is, akik ezután fognak jönni egy-egy csendeshétvégére:

Reggel 7-kor imaközösséget tartottak a szolgálók. 7,30-kor gitáros ébresztő volt, 8-kor reggeli, 9-től éneklés, áhítat, 10,30-tól csoportos beszélgetés, 12,15-től ebéd, 13-15,45-ig szünet, amit lehetett akár pihenésre fordítani vagy beszélgetésre, vagy éppen közös játékra, 15,45-től közös éneklés, énektanulás, 16,30 csoportos beszélgetés, 18 óra vacsora, 19 órától pedig éneklés, áhítat, bizonyságtételek, 22 óra a lefekvés ideje volt, amit nem sikerült maradéktalanul betartanim hiszen voltak bizony akár éjszakába nyúló beszélgetések is, amiket nem terveztünk ugyan, de boldog részesei voltunk. Áldott legyen az Úr minden ilyen beszélgetésért!

Szabadidős elfoglaltságok között említeném, a sok-sok beszélgetés mellett volt lehetőség: pingpongozni, csocsózni, asztaliteniszezni, tollasozni, röplabdázni, focizni, függőhintázni vagy éppen biliárdozni… csodálatosan összekovácsolta egy-egy közös játék a „csapatot.” 

 Jó volt az Ige közelében lenni! Jó volt együtt lenni! Sok új barátság született, a régebbi barátságok pedig megerősödtek. Ezt tapasztaltuk akkor is, amikor vasárnap délután eljött a búcsúzás pillanata…mindenki szívesen maradt volna még egy hetet…megható volt látni a fiatalokat, ahogy kérték el egymás elérhetőségét, írták fel akár a noteszükbe, akár a telefonjukba és rögtön jelölték is be egymást, hozzátéve: majd írjál, imádkozzál értem…én is fogok imádkozni érted…                                                                                                                  És valóban így tudják erősíteni, bátorítani egymást a hétköznapokban is, hiszen valamennyiüknek hasonló kérdéseik, problémáik vannak akár az iskolában, akár a családban, és ebben a korosztályban nagyon fontos, hogy a saját kortársaiktól is azt lássák, azt hallják (nem csak a hívő szüleiktől), hogy érdemes Jézust követni. Lelkesen mondták egymásnak: ugye, te is jössz majd szeptemberben is… Igen, mert hogy ősszel is tervezünk egy ifjúsági csendeshétvégét: szept. 22-24 között, ugyanitt, Inárcson. 

Most pedig rátérek egy kicsit részletesebben arra, hogy miről beszélgetett velünk Isten a hétvégén. Péntek este a vacsorát követően, kis szünet után kezdődött is a közös éneklés, utána pedig az első igei alkalom/áhítat, melyet Kiss Péter lp. tolmácsolásában hallhattunk: Sötétségben élve örökké? címmel, a Márk 8, 11-13 alapján. Többek között arról is szó volt, hogy nem csak fizikai vakság létezik, hanem lelki vakság is van. Mindannyian lelki értelemben vakon születünk, lelkileg halottak vagyunk és nincs lelki-látásunk meglátni elveszett állapotunkat, így a bűneinket sem látjuk, amelyek elválasztanak minket Istentől. Ez mindaddig így van, így marad míg egyszer csak Isten világosságot gyújt a szívünkben és ebben a világosságban meglátjuk bűnös voltunkat és felragyog előttünk Isten bűnbocsátó szeretete, kegyelme, melyet elfogadva bűnbocsánatot nyerünk és örök életet kapunk. Ez Isten ajándéka, amit nem tudunk kiérdemelni, nem tudunk „elég jók” lenni, ahhoz, hogy ezt a drága ajándékot megérdemelhetnénk. 

Aztán hallottunk arról is, hogy Jézus Krisztus beszél az Igében végleges vakságról is, ami azt jelenti, hogy ha valaki újra és újra visszautasítja, ellenáll Isten felajánlott, bűnt-törlő kegyelmének, szeretetének, akkor lezárulhat a kegyelem ajtaja és mi nem tudhatjuk kinek mikor zárja le Isten a Hozzá térés lehetőségét, de nekünk nem is ezzel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy ha ma, itt és most halljuk az Isten megtérésre hívogató szavát, ne halogassuk, mondjunk igent Istennek! Ne ragaszkodjunk a sötétséghez, mint ahogy a korabeli farizeusok és szadduceusok tették, ne takargassuk, ne rejtegessük bűneinket, hanem akarjunk kijönni a világosságra, hogy lelepleződjenek és megszabaduljunk Jézus Krisztus hatalma, és érettünk vállalt keresztáldozata által.

Szombat délelőtt Kiss Máté lp. szolgált közöttünk: Lelki vakságból világosságra! címmel a Márk 8, 13-21 alapján, amikor arról beszélt velünk az Úr, hogy ne maradjunk a sötétségben/a vakságban, akarjunk kijönni a világosságra, a fényre, az életre! Röviden talán így lehetne összefoglalni: Gyere ki – fogadd el a világosságot – maradj meg benne! Szólt a kérdés mindannyiunkhoz: Szereted-e a világosságot? 

Arról is hallhattunk világos tanítást, hogy ha már a világosságban járunk, ez nem jelenti azt, hogy ezentúl nem lesznek gondjaink, nem lesznek viharok, próbák az életünkben. Nem fog mindenki örülni annak, hogy Jézus követői lettünk.  A környezetünk nem fog megváltozni, mi fogunk megváltozni, új emberré lenni! 

Szólt a felszólítás is: Ne csak szájjal legyünk keresztyének, látszódjék meg ez az életünkön is! Nem lehet következmény nélkül hallgatni az Igét!

Amikor pedig Jézus emlékeztet minket, – ahogy a történetben a tanítványokat is – azért teszi, hogy helyreállítson! A vitatkozó farizeusoknak nem adatott jel, hanem úgy olvassuk az Igében, hogy Jézus otthagyta őket és elment a túlsó partra. Keresztre feszítése előtt Jézus még Pilátushoz szólt, de Heródeshez nem szólt már egy szót sem. Addig hallgassunk Isten hívó szavára, amíg hívogat, amíg van szava hozzánk! És válaszoljuk igennel az Ő szeretetére. 

Szombat este Dr. Ormóshegyi Zoltán lp. hozta Isten élő üzenetét közénk: Jézus hatalma a vakság felett címmel, a Márk 8, 22-26 alapján. 

Egy érdekes, figyelemfelkeltő történettel indította Zoltán Testvérünk az esti alkalmat. Ezt most egy igen fiatal résztvevő, egy 8 éves kisfiú elmondása alapján írom le: Egy család egyik éjjel arra ébredt, hogy tűz van a házukban. Apa megfogta a 4 éves gyermekét, hogy kivigye az égő házból, de a kisfiúnak eszébe jutott, hogy otthagyta a maciját a szobájában, ezért visszament. Apa a nagy felfordulásban nem vette észre, hogy a fia visszafutott. Közben a lángok terjedtek és a kisfiú bent rekedt. Apa amikor ezt észrevette, már annyira lángokban állt a ház, hogy nem tudott visszamenni a kisfiáért. Kiáltott neki, hogy ugorjon ki az ablakon, de a fiú azt kiáltotta vissza: De nem látlak, Apa! Mire az Apa: De én igen, ugorj! Magyarázat: a tűz a bűn, a hit az ugrás, a megtérés Istenhez. 

Mi sem látjuk fizikai szemünkkel Jézust, de hisszük, hogy itt van velünk és ma is ugyanúgy munkálkodik, mint amikor itt járt a Földön.                                Merd Rá bízni magad, az életedet, mert Ő lát téged és mindent tud rólad!

Aztán hallottunk a tanítványság 5 lépcsőfokáról, amely a lényeglátás művészete:

1. Odaviszik Jézushozó 2. Kettesben Jézussal 3. Jézus megérinti  4. Jézus kérdez 5. Mindent és mindenkit tisztán lát

Amikor Jézus valahova megérkezik – jelen történetünkben Bétsaidába – ott mindig nagy dolgok történnek, ott lélekmentés történik. A történetbeli vak ember meggyógyult, tisztán, világosan és mindent látott. Hallottunk arról is, hogy látta a különbséget a látszat és a valóság között. Tisztán látott közelre is, azaz helyesen látta önmagát és tisztán látott messzire is, azaz helyesen látta a másik embert is, valamint Jézust is. Adtál-e már hálát azokért az emberekért, akik téged Jézushoz vittek? 

Az alkalom után pedig két bizonyságtételt hallgattunk meg, melyben testvéreink elmondták hogyan talált rájuk Isten kegyelme és ők hogyan mondtak erre igent. Felemelő volt hallani, látni, hogy rájuk nézve is igaz az ének: „Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy! Életed tavaszát, derűjét neki add!”, – ők odaadták. És Te odaadtad-e már?

Vasárnap délelőtt pedig Némedi Gusztáv lp szolgált: A végső jó vagy rossz hír címmel, a Márk 8, 27-33 alapján. Az Igeszolgálat elején egy kis meglepetéssel, énekléssel örvendeztette meg a résztvevőket a „Mini-csoport”, a legfiatalabbak.                                                                                            Hallottuk az alkalom elején, hogy egy kutatás szerint az emberek legnagyobb félelme megelőzve a háborútól, betegségtől való félelmet is, a mások véleményétől való félelem. 

Életed legfontosabb kérdése és döntése: Kinek mondod Jézust? Kicsoda számodra Jézus? – hangzott a mindent átjáró kérdés. Hisz ez a válasz fogja eldönteni az örök létünk sorsát! Jézus Krisztus ma is döntésre hív, Ő már mindent megtett, mindent elvégzett értünk a kereszten. Kifizette a bűneink büntetését, kiegyenlítette a számlát. Mit válaszolsz erre a szeretetre? Tudod-e a legfontosabb kérdésre a helyes választ? Mert annyi mindent megtanultunk már, annyi tudomány van már a fejünkben, mégis sokszor nem tudjuk mi a helyes és nem tudunk jó döntéseket hozni. Pétertől halljuk a helyes választ, és tudjuk más evangélista leírásából, hogy a Szentlélek jelentette ki ezt neki. Péter így válaszolt, – amikor Jézus az övéihez, a tanítványokhoz fordul és megkérdezi: „Hát ti kinek mondotok engem?” – Te vagy a Krisztus! Vagyis: Te vagy a Szabadító!

Hálásak vagyunk, hogy volt szava hozzánk az Úrnak ezen a hétvégén, forgassuk a szívünkben mindazt, amit megértettünk és legyen bennünk engedelmességre való készség, hogy akarjuk is megcselekedni a megértett Igét!

Amikor múlt héten összegyűltünk (online) imaközösségre, az egyik Testvér az aznapi Igét olvasta fel a Bibliaolvasó kalauz szerint, a Márk 4,1-20-at, melyben ezt is olvassuk: A magvető az igét veti. A mi feladatunk is az, hogy vessük, szóljuk a fiatalok között az Igét. Isten az, Aki gondoskodik arról, hogy jó földbe hulljon az Ige, hogy növekedjen és gyümölcsöt teremjen. Van, ami a mi részünk, a mi feladatunk, és van, amit csak Isten végezhet el.                                  Tudván, hogy Isten legtöbb ajándékát azért kapjuk, hogy azokkal másoknak is szolgáljunk, így szeretnénk végezni mi is szolgálatunkat, kérve Mindenható Urunk gazdag áldását. 

Egy résztvevő (Rezső Boglárka) bizonyságtétele a hétvégéről:

Most éreztem igazán, hogy Isten megszólított engem és jó volt, hogy csend volt, így Jézus tudott hozzám szólni. Ezzel a kérdéssel szólított meg: Kicsoda nekem Jézus? Én pedig boldog örömmel mondtam Neki csendben, a szívemben: Megváltó Uram!                                                                                                   Az alkalmak és a bizonyságtételek őszinték voltak és hitmélyítők. Jó volt új hívő barátokra lelni! 

A hétvége videós anyaga:

További képek itt megnézhetők:

https://photos.app.goo.gl/ERpK2rZvJh3H1AGt8

További részletek a 2023-as Országos ifjúsági hétvégéről.

Mire számíthatsz egy ilyen hétvégén?-Hiteles igei elődaásokra,- csoportos beszélgetésekre , zenélésre-éneklésre, veled egykorúakkal való ismerkedésre.

Jelentkezni itt lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdqYNWinYO8xADHjBszFzuF2yV1y-Jfp1oHcsqfeYpa8mJzzQ/viewform

Technikai részletek a hétvégéről:

Szervező: Protestáns Missziói Egyesület

Korosztály: 12-35 év

Időpont: 2023.05.05-2023.05.07.

Helyszín: Kelet-Európa Misszió Központ, 2365 Inárcs, Szőlőhegy 1.

Részvételi díj:18.000ft/fő/hétvége teljes ellátással (támogatás indokolt esetben kérhető)