A hétvégére a tíz év alatti korosztálytól a 35 évesekig érkeztek a gyerekek, serdülők, fiatalok, hogy a DICSŐSÉG témakörét járjuk körbe, a Lukács evangéliuma 9. fejezete 27-43 versei alapján.

Pénteken Dr. Ormóshegyi Zoltán lelkipásztor szolgált közöttünk: „Meglátni Isten országát” Lukács 9, 27-31. A dicsőség kizárólag a mindenható és kegyelmes Istené, Aki teremtette és fenntartja a világot. Igéjében kijelenti: „Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom” (Ézsaiás 42,8). Mi emberek számtalanszor próbáljuk meglopni Isten dicsőségét, megpróbálunk mindenféle dicsőségben tetszelegni, sőt a kísértő is erre biztat bennünket, de nem számolunk azzal, hogy ha elvesszük Istentől a dicsőséget, akkor agyonnyom a súlya, mivel nem erre lettünk teremtve. Milyen szépen hangzik a mennyei kórus a betlehemi pusztában az első karácsonyi éjszakán: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lukács 2, 14) Meglátni Isten országát azt jelenti, hogy megláthatjuk a feltámadt Krisztust. Valóságos hegyi élmény Inárcson! Isten országa az a hely, ahol Jézus uralkodik, ahol nem színből imádjuk az Istent, hanem lélekben és igazságban, ahol Krisztus arcúvá leszünk, ahol változás történik a lelkekben, a hely, ahonnan elindulhatunk, hogy betöltsük valódi feladatunkat a földi életben: Isten dicsőségére élni.

Szombaton Kiss Máté lelkipásztor két alkalommal hirdette az élő Igét. Lukács 9, 32-36: „Meglátni Krisztus dicsőségét”. Maga Jézus Krisztus az Isten dicsősége. Isten valódi dicsősége a kereszten mutatkozott meg, és a feltámadásban. Az Úr Jézus megdicsőülése a hegyen, amit Lukács szemléletesen leír, mindennek az előzetese, valamint a második eljövetelének az előzetese, amikor teljes mennyei dicsőségében fog megjelenni a világtörténelem lezárásakor. Mit tettek a tanítványok, akik szemtanúi voltak az Úr Jézus elváltozásának? Elaludtak – minket is elnyomhat az álom, eluralkodhat rajtunk az érdektelenség, és nem vesszük észre Isten dicsőségének a ragyogását az életünkben. Később felébredtek, és Péter így szólt: „Mester, olyan jó nekünk itt lenni. Készítsünk három sátrat…” – ha mégis ráébredünk, talán éppen egy csendes hétvégén, Isten minket körülvevő dicsőségére, talán szeretnénk állandóvá tenni az életünkben, de a saját akaratunk szerint, mintegy diktálva, hogy mi ezt hogyan kérjük, hogyan képzeljük el. Milyen jó, amikor már nem mi akarunk diktálni, hanem engedelmesen alá tudjuk vetni az akaratunkat Istennek. Örüljünk, amikor különösen közelről gyönyörködhetünk Isten dicsőségében, de tudjuk, hogy egyelőre nem ez a végcél, hanem ezáltal felüdülhetünk, hogy legyen erőnk folytatni földi életutunkat, amelyen a szenvedést is el kell viselnünk.

Lukács 9, 37 – 42: „Meglátni saját hitetlenségünket” Hirtelen változik a történet színtere, az Úr Jézus és tanítványai lejöttek a hegyről, hátrahagyták a helyet, ahol megtapasztalták Isten dicsőségét, és eléjük terült a földi bukott világ teljes kudarca, a tanítványoké is. A hitetlenség világának a sivársága. Mi mindent jelent a hit? A hívő ember elhiszi mindazt, amit Isten mond, mert Ő mondta (szép példákat látunk erre a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében). A hit cselekedetekben nyilvánul meg (Jakab levele). Legfőképpen elhiszem, hogy bűnös vagyok, kárhozatot érdemelnék, hogy Isten végre is hajthatná ezt rajtam, de hiszem, hogy az Úr Jézus már megmentett és „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Galata 2, 20). Ezen a ponton szembesülünk a Lukács evangéliumában a gonosz hatalmával, aki fizikailag bántja a fiút és lelkileg kínozza az apját, a tanítványok tehetetlenek a kishitűségük miatt. Itt kiált fel az édesapa könnyhullatással: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” (Máté 9, 24). Merjünk így kiáltani, teljes őszinteséggel. Eddig is gondoskodott rólunk, most is fog.

Kiss Péter szolgálata: „Meglátni Isten nagyságát” Lukács 9, 42-43 alapján: Isten igazi ismerete csak Jézus Krisztusban lehetséges, Általa tapasztalhatjuk meg Isten irántunk való végtelen szeretetét és kegyelmét. Mi történik, ha valaki Krisztushoz közeledik? Ennek mindig van előzménye, amit Isten kezd el az életünkben, mivel az ember képtelen egyedül meglátni a saját bűnét. Jézus Krisztus mondja: „És Én, ha felemeltetem e földről, mindeneket Magamhoz vonzok.” (János 12, 32). A sátán megpróbálja gátolni Krisztus munkáját akár a bűneink által, akár egyéb megkötözöttségek által, pl. okkultizmus, öldöklésben, erőszakban való gyönyörködés stb. Krisztus viszont az erősebb fegyveres, Aki meg tud, és meg is akar szabadítani! Krisztus ráparancsolt az ördögre, és a parancsa olyan erős volt, hogy a teljes családot helyreállította, az apát és a fiút is egyszerre meggyógyította. Az emberek álmélkodtak, de a szabadítást csak a fiú és az apja élte át. Így menjünk Krisztus elé, és így vigyünk másokat is!

Hálát adunk Istennek a csendes hétvégéért, az igei és zenei szolgálatokért, a kiscsoportos beszélgetésekért, a sok játékért, a focibajnokságért, a tollasozásokért, a testvérekkel való együttlétért, a finom ételekért!

Igehirdetések:

Fényképek itt: